A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egység. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egység. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 8., kedd

Nőnapra

A kép Elspeth McLean munkája, ajánlom figyelmetekbe a munkáit, gyönyörűek. :) 

2016. február 29., hétfő

Tanfolyami tapasztalatok Marikától



"Évek óta szenvedtem a negatív erők zaklatásaitól. Már sokszor megfogalmazódott bennem a gondolat hogy jólenne eljutni arra a szintre amikor már semmi sem árthat nekem. Az egyik rítus az erő sávjainak a felöltése. Ez maga a védelem. Ugyanis van egy munkatársnőm aki megszállott és nem bírja az energiáimat. Korábban különböző védelmeket használtam.
Előfordult egypárszor túl fáradt voltam és védelem nélkül hagytam magam. És pont akkor ok nélkül belém kötött és olyan szinten felidegesített hogy több napba került mire visszaszeteztem a nyugalmamat. A tanfolyam után is úgy érzékelte hogy védelem nélkül vagyok és kezdte a támadást. Pár másodpetcig tartott úgy éreztem a támadó hullám végig ment rajtam és eltűnt nyom nélkül. Ez nagy sikerélmény volt számomra és nagy örömmel töltött el. Azóta jól megvagyunk. Magabiztosabb lettem,határozottabb. Köszönöm hogy megismertelek benneteket."
Marika
--------------------
Mi is köszönjük Marika, hogy megismerhettünk. Veled örülünk. Hajni, Gyöngyi

2013. január 24., csütörtök

Léleknyitás…


Valaha a vallás hét főbűnről beszélt.
Lényegében ezek lelkünk „főmotívumai”, melyekkel én-ünk azonosult.
Belekódolódnak lényünkbe, s innen kezdve már nem azt mondjuk, hogy ez a szenvedély hajt, hanem hogy ilyen emberek vagyunk: kevélyek, fösvények, buják, irigyek, falánkak, haragosak, restek a jóra.

Minden megszületésünk célja, hogy megtisztuljunk!
Ide hozzuk a földre szennyesünket kimosni.
Itteni sorsfeladatunk: megszabadulni attól, ami méltatlan hozzánk, s ami lelkünk világában mint rossz erő, mint sötét folt jelent meg rajtunk.

Ez nem erkölcsi, hanem lelki kérdés.

És kit zavar legjobban a sötét oldalunk? Természetesen minket magunkat.

Nem szeretünk együtt élni magunkkal.
Nem jó nekünk önnönmagunkkal.

Pedig megoldani minden problémát, csakis itt, a földi dimenzióban lehet.

Eleinte nemigen érzékeljük az uralkodó szenvedélyünket; azt, ami idehozott bennünket a földi Életbe.
De ahogy növünk - fejlődünk előbb-utóbb megszólal. Életünk későbbi fonalát alapvetően a főszenvedélyünk dönti el.
Mindaddig, amíg Te, vagy én és mindannyian áldozatos munkával, odaadással és kitartással önmagunkban ezt át nem minősítjük, addig ez a negatív hajtóerő fogja uralni az életünket.

A „léleknyitás” azt jelenti, hogy az ember legyőzi saját negatív hajtóerejét, saját démonát.

Kilép a jelleméből, és újra felépíti azt.

A sorsunk nem egyéb, mint jellemünk története.

(A cikkben Müller Pétertől idéztünk.)

2013. január 12., szombat

Lelkünk másik fele…


(Lena Reznikova:  Soulmates) 

A „dualitás”, amit az ősi kultúrák, főleg a görögök, úgy tanítottak, hogy az  istenek a lelkeket párosával küldik a világba.
Pontosabban minden lelket különválaszt, hogy külön sorsot élve, majd végül megtisztulva, egymásra találjanak. (monda, mítosz jelleggel a legtöbb vallásban megjelenik a férfi-női egység szimbóluma - így a keresztény hitvilágban Éva teremtése / borda-történet )
Így egy emberből lesz kettő.
Egyetlen láng két nyelvre hasad, külön lobog, de magjuk örökké egy és azonos.
A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja fel lelkünk mélyéről:
Nem vagyok többé félbetépve!
Megtaláltam a lelkem másik felét!

(A cikkben Müller Pétertől idéztünk.)

2013. január 10., csütörtök

Egymásban élünk…


(a szeretet egységének jelképe)

Egyetlen csontsejtben benne van az egész ember, sőt valamennyi ősének minden lényeges információja.
Egymásban élünk…
A modern fizika tudománya ezt sokkal jobban tudja, mint a magányosságba fagyott, rögeszmés eszünk.
A tudomány „hálózatról” beszél, „pillangó effektusról”, „morfogenetikus mezők”-ről.
Tudja, hogy egyetlen ikerfoton pörgésének megváltoztatásával az ellenkező irányú végtelenbe száguldó társának pörgése is azonnal megváltozik.
…Mert minden szétválaszthatatlan egységben él! Akármilyen távol is - de együtt vannak. Sohasem váltak el. Egyek.

Csak a tudatlan ember hiszi azt, hogy ő egy magánvállalkozó, aki nem tartozik senkihez, hogy neki magánvagyona, magánlelke, magánélete van, amiben mások csak bábuként statisztálnak.
Sőt a Földet is holt díszletnek tekinti, ahol az ő személyes magándrámája zajlik…

„Szeretet nélkül az élet: őrület.” – mondja Hamvas Béla

Aki szeret, annak nem lehet hazudni!
A nők jobban szeretnek manapság, mint a férfiak.
Ők (mi) még képesek (vagyunk) látni a férfiak gondolatait és érezni a lelküket.
Íme egy példa:
Ha mondjuk egy férfi azzal kérkedik, hogy őt nem tudja kiismerni a felesége, pedig ő régóta csalja és az asszony nem tud róla, ott 2 eset lehetséges:
  1. Nagyon is tud a feleség róla, de megfontoltan, bölcs okból hallgat.
  2. Nem szereti őt, s így valójában nem tudja, nem is érdekli mi történik benne.

Rendszerint azonban az első esetről van szó: vagyis a férfi oly mértékig „magánőrült” – azaz szeretet-képtelen -, hogy még azt sem veszi észre, hogy a másik (a felesége) tudja a titkát, de úgy tesz szegény, mintha nem tudná. Hallgat.
Ez a hallgatás azonban fájdalommal jár. Ez a férfi pedig éppen a szeretetre való képtelensége okán azt sem látja, hogy a társának valami nagyon fáj.

Ahol szeretet van, ott nem lehet hazudni.
Ha létezik „misztikus tudás”, az egymást szerető embereké bizonyára az!
Amikor az emberek összekötik az életüket egymás sorsát is élni kezdik.
Van akit megnyomorít egy párkapcsolat és van, akinek az életét menti meg.

Sorsunk nem csak egyéni, de kollektív vállalkozás is.
Az ashrama karma – ahogy a hinduk mondják, „közösségi sors”.
Mi erről egyre kevésbé tudunk, mert a szeretetlenség őrületében élünk.
Örökös önvédelemben, abban a hiedelemben, hogy letépjük magunkat a többiekről.
Pedig az, hogy mindenkinek sorsa összefügg népe, családja, gyerekei, szomszédai, … sorsával is az egy alapvető igazság.

(A cikkben Müller Pétertől idéztünk.)

2013. január 2., szerda

Tanfolyami információk

Önbizalom, önismeret, motiváció


Miről szól a LélekNyitás tanfolyam? Mit fogunk csinálni?



"A legnagyobb lecke, melyet mindenkinek el kell sajátítani,
a feltétel nélküli szeretet, ami nem pusztán a mások,
de saját magunk iránt érzett szeretetünket is magába foglalja."
Elizabeth Kübler-Ross


Egy csodálatos lehetőség, hogy megnyisd a Lelked, 
- hogy belenézz a legmélyebb rétegeidbe és felszínre hozd onnan, ami tisztulni szeretne Benned!
- hogy megkérdezd magadtól: "Mire vágyom legbelül?"

  •  Ha Önbizalomhiány, szorongás, betegségeid eredetének megtalálása, 
  • Valódi önismeret, és valós önbizalom növelése, személyiségfejlesztés, vagy
  • A Benned lévő igazi szeretnivaló Nő megtalálása a célod, 
  • netán egy lágyabb - táplálóbb létezést szeretnél szeretetben és örömben TUDATOSSÁGod megtapasztalása révén... 

akkor itt a helyed köztünk!

Minden gondunk saját téves gondolkodásunkból, hitrendszereinkből eredeztethető.
A tanfolyamon megkeressük téves gondolkodásaink, félelmeink valódi okát, amit többnyire életünk minden területére kivetítünk.
A változást önmagunkon belül kell elkezdeni, hogy átalakuljon az, ami kívül van.
....Hogy belépj a kapun, amit úgy hívhatunk: nézőpontváltás, vagy még inkább úgy, hogy SZABADSÁG.

Hitvallásunk:
"Szeretem magam olyannak amilyen vagyok, és tovább kívánok fejlődni.
Külső változásaimat belső meggyőződésem hozza." (Mike Booth)


Ha nem vagy elégedett valamivel az Életedben, ha minduntalan ugyanazokba a problémákba ütközöl és valódi változást szeretnél…
- akkor itt az ideje, hogy változtass az elavult, eddig be nem vált szemléleten,meggyőződéseiden;
- itt egy lehetőség, hogy elengedjük a régi mintákat, amik eddig bekorlátoztak…
és meglássuk az Élet valódi értelmét.

Ha úgy érzed, hogy kész vagy ezekre a nagyon izgalmas tapasztalatokra, akkor itt a helyed köztünk …
és hogy hogyan is tesszük ezt:

Játszunk, alkotunk, és mindeközben fejlődünk. :)

Megtanulunk napi szinten használható stresszoldó feladatokat:
  • mit tégy, ha most éppen nem kapsz levegőt, mert úgy feldühítetted magadat, 
  • vagy ha éppen valahol meg kellene szólalnod, de nem sikerül vagy nem tudod, hogyan. 
  • Vagy olyan praktikákat is megosztunk veletek, amelyekkel nagyrészt meg is tudjátok ezt előzni. (Csodát nem ígérünk, de azt igen, hogy sokkal elfogadóbbakká válhatunk. Akár - sőt, főként! - magunkkal is. )

Játsszunk a színekkel, igazi csajos meglepetést készítünk, amit ráadásul haza is vihetsz, hogy mindennap emlékeztessen arra, hogy Nő vagy, ráadásul nem is akármilyen! :)

És közben, mint igazi Nők beszélünk, beszélgetünk, kommunikálunk, de most nem csacsogunk.


..és végül tudd:
"Ha nő van, van varázslat is."
Ntozake Shange


A tanfolyam ára 30 000 Ft. (A díj magában foglalja a 20 órás képzést, a szükséges jegyzeteket és kellékeket, illetve természetesen a vizet, teát és kávét.)

Az alábbi linkre kattintva tudsz jelentkezni: 
Igen, most szeretnék jelentkezni!

Jelentkezésed után részletes információt küldünk email-ben.