Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,

Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.

Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,

Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.

Láttam az óceánt gyermekként ragyogni

Sirályokat felette felhőkkel táncolni,

láttam a békét az emberek szívében,

Láttam az erdőket fürödni a fényben.

Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,

Láttam az embert, és láttam a zenét,

Láttam a földet szeretetben élni,

Láttam a csöndet a széllel zenélni.

Láttam Istent amerre csak néztem,

Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,

S az Ő hangján szólt hozzám a szél,

Mint anya, ki gyermekének mesél,

Millió apró tükörben láthatod magadat,

Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!

  

képek: Svetlana Kolosova 

Anyaság

kép: (Josep Sanchez Carrasco: Maternity)

Csodás titok, mit hord a nő magában, s kilenc hónapig rejtelem marad, birtokba veszi testének erőit egy megszálló, hatalmas akarat. Mély titkot rejt az anyaméh homálya, titkot ringat az ősi lét tava, hol a létezés minden változatját végigjátssza az ember magzata. 

Várnai Zseni: Új élet gyúl az élet végtelenjén

"Nem érdekel miből élsz.

Azt akarom tudni, mire vágysz és

És hogy szembe mersz-e nézni vágyaiddal.

Nem érdekel hány éves vagy.

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,

hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért,

és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók keringenek holdad körül.

Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját,

hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai,

hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e a félelemtől,

hogy érhet-e még fájdalom.

Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat

és a fájdalmamat anélkül, hogy elrejtenéd,

vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak,

hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül,

hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak,

reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.

Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni,

hogy hű maradhass önmagadhoz.

Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is,

ha nem minden nap pompázik, és tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal s kudarcaiddal együtt élni,

és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani:

Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.

Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés

és fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel,

hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, hogy kerültél ide.

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.

Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről,

amikor kint már minden másnak vége van.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és

hogy igazán szereted-e azt a társaságot,

melyet üres óráidra magadnak választottál."

(Oriah hegyi indián törzsfőnök verse, 1994.)

A méltóság, avagy húzd ki magad!

Kétféle méltóság van.

Az egyik: amit a világ ad az embernek. (De ezt könnyen el is veszítheti!)

A másik: amit az ember ad saját magának.

Ez utóbbi sajnos nagyon ritka.

A legtöbb női élet gondja itt van: nem tudnak igazi méltóságot teremteni magukban.

Ez a habitus természetesen a több évezredes alárendeltség és kiszolgáltatottság eredménye is.

Egy nő nem, vagy csak nehézkesen tudja igazán megélni a saját női önérzetét, ha az életének értelme mindig másoktól függ, vagy ha csak akkor lesz boldog, vagy boldogtalan, hogy a férfiak miként vélekednek róla. 

Néha rémisztő, hogy nők milyen megalázó helyzetben élnek, és ezt önként milyen sokáig tűrik !

Valójában pedig minden nő: Királynő. Királynő a szó legpozitívabb értelmében. És ezt neki magának kellene   tudnia magáról. És még akkor is ha úgy gondolja, ezt párja, vagy környezete nem veszi észre. 

Ezt a fajta méltóságot azonban nem téveszthetjük össze a hiú beképzeltséggel.

A méltósághoz nem kell senki. Egyedül egy szobában is lehet méltóságunk, mert ez nem egy rang, amit kapunk, amit mások aggattak ránk, hanem olyan tulajdonság, amit MI adunk, és csakis MI adhatunk magunknak.

Nem másoktól függ, és nem a külső élethelyzettől.

Jézus élete méltatlanságok sorozata, mégis a méltóságát soha egyetlen pillanatra sem veszítette el. Az életét odaadta, a méltóságát nem!

Igazi arcunk ugyanis Isteni és fenséges.

Ezt a fajta méltóságot kell megtalálnunk magunkban. Ha nem megy magától, akkor önismereti munkával.

Ha elsőre úgy találjuk, hogy bizony nincs mit szeretnünk, tisztelnünk magunkban, akkor írjunk minden nap este egy sikerlistát, vagy egy hála-listát. Hogy aznap mit csináltunk jól, vagy miért vagyunk - lehetőleg leginkább magunknak - hálásak.

Ezekre a listákra a legapróbb dolgok is kerüljenek fel, pl: sikerült felfedezni egy apró szépséget, és megélni azt, örülni neki, mint a gyerekek/ hogy segítettünk egy idős embernek átkelni az úton/ vagy ma is elvégeztük, amit terveztünk/ vagy éppen megengedtük magunknak, hogy pihenjünk/ hogy ma többen megdicsértek, mert jól megválasztott fülbevalót viseltünk/ de éppenséggel az is hatalmas siker, ha mi dicséret nélkül is jól éreztük magunkat abban a fülbevalóban...

És igen, olvassuk vissza hetente... havonta.

Önnön méltóságunk megtalálása fontosabb, mint egy jó párkapcsolat, hisz a jó párkapcsolat is egyenrangú felek kiteljesedésével működik, nem pedig bármelyik fél uralkodásából, és/vagy a másik fél gyámolításából.

És egy férfi titok:

A férfiak a nőkben látszólag odaadó, alázatos társat keresnek, gondoskodó pótanyát, aki fölnéz rájuk, isteníti őket, s akinek „urai” lehetnek.

Viszont az a Nő, akinek nincs méltósága, hosszabb távon nemigen kell nekik (sem)!

Ez nemcsak a házasságra, de a szexualitásra is vonatkozik.

A legyőzötteket ott sem szeretik.

A férfiak - a lelkük mélyén – nem rajongó szolgákat, hanem királynőket akarnak, és ezen Királynők mellett akarnak ők is kiteljesedett, méltósággal teli Királyok lenni. 
Olyan Királynők mellett, akinek tartása van, és olyan Királyok, akiknek a gerince egyenes! 

Ez egyszerre spirituális, pszichológiai, testi és morális igazság! 

Hogy vezet át a méltóság fizikai szintről a szellemi szintre? 

Jól mutatják, például a  magyar „derekas” és „gerinces” kifejezések, amely szavak az ősi jóga ismeretének titkáról árulkodnak.

Ott, a gerincünkön húzódnak ugyanis testünk láthatatlan energiavezetékei, a finomanyagú „forró drótok”, nemiségünk és szellemünk között.

Rajtuk lényünk pörgő erőcentrumai, a csakrák.

Ha a testünk nem egyenes, ha nem vagyunk „gerincesek”, és fejtetőnk, a koronacsakránk, nem pontosan az égbolt közepére mutat, akkor elveszítjük kapcsolatunkat az istenivel – elveszítjük égi áramszedőnket.

Ezért van az, hogy a jógában éveken át csakis a szép, egyenes ülést tanítják.

Azt mondják a zen mesterek, ha már ülni tudsz, szinte mindent tudsz, mert egy „derekas” emberben, akinek a gerince nyílegyenes, az erők ágyéktól a fejtetőig, földtől az égig szabadon áramlanak, s így veszi az adást.

Behangolta magát.

Ráadásul önmaga is, belül rendben van.

Tested-lelked antennáit be kell állítanod és rá kell hangolnod az ismeretlen, magasból érkező adásra.

A „fentieket” csakis így hallhatod.

Görbe, púpos, egyensúlyát vesztett test olyan, mint egy felbillent antenna – ezért a mondásnak, hogy „Húzd ki magad!” – egyszerre van testi és lelki értelme is.

A méltóság azt jelenti, hogy testi és lelki értelemben is húzd ki magad!

Szerintünk azért álltunk valaha 2 lábra, s emelkedtünk ki állattestvéreink közül, mert fejünk búbját vonzotta hazánk, a magas ég.

Emberré akkor lettünk, amikor kihúztuk magunkat. S addig is leszünk emberek, amíg így tartjuk magunkat. Ez az oka, hogy eredendő méltóságunkat soha senkiért, sem szerelemért, sem a férjét, sem a gyerekért nem szabad föláldozni!

A méltóság feláldozása - az alázat és a teljes szívből, szeretetből adott szolgálat nem ugyanaz, nem is szabad összekeverni.

Méltóságod része igenis, hogy alázattal tudj mások felé fordulni, hogy meg tudd a szeretteidért tenni mindazt, amire valóban szükségük van, de méltóságod része az is, hogy mindeközben Te Te maradsz, és tudod, merre tartasz. 

(A cikkben Müller Pétertől idéztünk.)