13. rítus tapasztalatok - Tündétől

(kép: Pinterest)

"Ezúton is szeretném szívből és őszintén megköszönni Nektek azt a csodát, amit megtapasztaltam és megkaphattam. Igen felemelő és megható, igazi élmény volt. A teret tartani meg huuu... :) Deréktól térdig azonnal mint egy erőspirál átjött a rítus, reggelre végigsöpört. Vigyorogva teli jó érzéssel mentem haza, és nagyon jót aludtam. Egész éjjel ezzel álmodtam valami nagyon pörgőset, de reggelre ködbe veszett. És csak vártam a jobb csípőmben a szokásos fájdalmat, de sehol sem volt...azóta sem. Nagyon boldog vagyok, hiszem hogy segítségemre van és lesz ez a rítus is, és így mind a tízzel teljesnek érzem magam. Bár nagyon várom, hátha kierdemlunk még egyet, kettőt.... :)

.

.

.

Szeretettel ölellek kedves "fény anyukák"!! :) "

Kedves Tünde, mi köszönjük, hogy átadhattuk Neked a 13. rítust! 

A méh szerepkörei

 

fotó: Pinterest

Kérlek Benneteket, fogadjátok szeretettel Gáborjáni Réka gondolatait a méhünkről. Azt hiszem ezt nem nagyon lehetett volna teljesebben megfogalmazni.

"...De a méhünk, mint ezt sok (pl. sámán) tanításból is tudhatjuk, mint energetikai szerv lényegesen többrétű, és a női ciklus és a gyerekkihordás “csak” az ún. elsődleges funkciója. A méh többről szól. Többre és másra is képes…

A méhünk a szakrális nőiség nagyrészt elfeledett bölcsességének tárháza és legtöbbször kihasználatlan teremtő erejének székhelye.

A Méh perspektívája

A méhünkben tudás lakozik. Régen ezt úgy mondták: “látás”. Ismerjük a mondást: szívével lát az ember… Hát ebben az értelemben a nő lát a méhével is. Innen ered a belső érzékelése, mélyebb meglátásainak nagy része, homályból körvonalazódó ráébredései és intuíciója innen fakad. Az amerikai indiánok tanításai szerint a szem látásmódja valójában a ragadozó életformánk öröksége. De a varázsló mesterek mindig is arra törekedtek, hogy túllépjenek a ragadozó szeme által észlelhető világ határain túlra.

Szerintük a nők rendelkeznek azzal a szervvel, a méhükkel, mely lehetővé teszi a belépést a tiszta érzékelés birodalmába. Jellegzetesen női paradoxon az, hogy adottságunknál fogva végtelen erő áll rendelkezésünkre nőként, ugyanakkor legtöbben semmiféle érdeklődést nem mutatnak aziránt, hogy birtokba vegyék ezt az erőt.

A méhünk antenna is egyben. Olyan szerv, ami befogadója, tolmácsa és elosztója azoknak a finomabb energiáknak, melyek az Anyaföld felől, a Holdtól, a Naptól és az egész Világegyetemből sugároznak rá(nk). Ezeket a hatásokat régen az asszonyok ismerték és tudatosan felhasználták, vagy épp óvták magukat tőlük. Teljesen természetes része volt életüknek a méh eseményeit (ciklus, várandósság) kozmikus kapcsolódásukban megtapasztalni. Ezeket a tapasztalatokat továbbadták egymásnak, lányaiknak.

Teremtő erő és manifesztálás

A méh teremtőerőnk középpontja. Az, hogy ez egy gyermek várása során hogyan mutatkozik meg, sok magyarázatot nem igényel, bár annál inkább lenyűgöző… De a méh nemcsak magzatot hordhat ki, és teremtésre, kreativitásra nemcsak addig képes, amíg a nő biológiai, termékenységi ciklusa aktív – tehát a méh még a menopauza után is élő, klimax után sem szárad ki, nem válik terméketlenné, csak átlényegül. Hétköznapi tapasztalásunk, ha kicsit jobban belegondolunk az, hogy nemcsak fizikai értelemben tudunk terveket megfoganni, “kihordani”, megtámogatni, és megszülni. Régen ennek szakrális hagyománya is volt: férfi és nő között egyezség születhetett, ahol a nő magába fogadhatta a férfi nem csak fizikai magját, hanem terveit és lényével, jelenlétével, átadódásra való képességével világra hozta azokat. Ha magunkba nézünk láthatjuk, hogy ezt a mai napig csináljuk. Fontos kérdés azonban az, hogy ezt mennyire tudatosan tesszük? Mennyi valóban felvállalt beleegyezéssel, vagy mennyi kihasználtsággal, vagy fordítva: mennyi mártírom önfeláldozással?"

A teljes cikket a noijoga.me oldalon találjátok meg.

Még egy gondolat az áldásról

Azt hiszem, a jelenkori magyar nyelvben az áldás szó messze nem azt jelenti, amit jelenthetne.

Sokkal patetikusabb, sokkal katolicizáltabb, mint amit a szó önmagában rejt. 

Mára ebbe az egy rövid szóba szorult valami kemény 'úgy legyen' gondolat, egyfajta felszólítás, amivel elveszítette a lágy kívánságot. Az óhajt, és az irányulást, hogy a vágyaimért tenni is szeretnék. 

Ami már nem a szívünkből jön, hanem csak a szánkból. 

De Boldizsár Ildikó: Királylány születik című csodaszép mesekönyvében (Szegedi Katalin gyönyörű illusztrációival) sikerült megtalálni egy tökéletesnek tűnő megfogalmazást az áldás lényegéről:

"Amikor a Földön világra jön egy kislány,

összegyűlnek odafönn az égi királylányok, 

hogy áldást mondjanak az újszülöttre.

Mit jelent áldást mondani? 

Csupa olyasmit kívánni, ami boldoggá teszi az életet. 

Az áldás nem más, mint szívből jövő jókívánság."

Boldizsár Ildikó: Királylány születik

Szegedi Katalin: Armelle 

Az áldásról

"A mai világban az áldás gesztusa kiveszett a szokásaink közül, de most is lehetőségünk van megbocsátásra, arra, hogy elmondjuk, bárhogy is volt régen, mindezzel együtt szeretlek, megbecsüllek." 

Rist Lilla