Azt hiszem, a jelenkori magyar nyelvben az áldás szó messze nem azt jelenti, amit jelenthetne.
Sokkal patetikusabb, sokkal katolicizáltabb, mint amit a szó önmagában rejt.
Mára ebbe az egy rövid szóba szorult valami kemény 'úgy legyen' gondolat, egyfajta felszólítás, amivel elveszítette a lágy kívánságot. Az óhajt, és az irányulást, hogy a vágyaimért tenni is szeretnék.
Ami már nem a szívünkből jön, hanem csak a szánkból.
De Boldizsár Ildikó: Királylány születik című csodaszép mesekönyvében (Szegedi Katalin gyönyörű illusztrációival) sikerült megtalálni egy tökéletesnek tűnő megfogalmazást az áldás lényegéről:
"Amikor a Földön világra jön egy kislány,
összegyűlnek odafönn az égi királylányok,
hogy áldást mondjanak az újszülöttre.
Mit jelent áldást mondani?
Csupa olyasmit kívánni, ami boldoggá teszi az életet.
Az áldás nem más, mint szívből jövő jókívánság."
Boldizsár Ildikó: Királylány születik
