2014. szeptember 30., kedd

Tanfolyami tapasztalatok Judittól

 "...azóta is érzem a tanfolyam jótékony hatását és szó szerint más ember lettem. 
Nincs bennem félelem, vagy szorongás, mert úgy érzem tudom, ki vagyok és elfogadom magam. 

Most először érzem, hogy "köszönöm szépen jól vagyok". 

Ez persze lehet a meditációk és a bennem zajló belső munka folyománya is, de nagyon jó érzés és köszönöm még egyszer az élményt Nektek! "


2014. szeptember 10., szerda

Még egy gondolat az áldásról

Azt hiszem, a jelenkori magyar nyelvben az áldás szó messze nem azt jelenti, amit jelenthetne.
Sokkal patetikusabb, sokkal katolicizáltabb, mint amit a szó önmagában rejt. 
Mára ebbe az egy rövid szóba szorult valami kemény 'úgy legyen' gondolat, egyfajta felszólítás, amivel elveszítette a lágy kívánságot. Az óhajt, és az irányulást, hogy a vágyaimért tenni is szeretnék. 
Ami már nem a szívünkből jön, hanem csak a szánkból. 

De Boldizsár Ildikó: Királylány születik című csodaszép mesekönyvében (Szegedi Katalin gyönyörű illusztrációival) sikerült megtalálni egy tökéletesnek tűnő megfogalmazást az áldás lényegéről:

"Amikor a Földön világra jön egy kislány,
összegyűlnek odafönn az égi királylányok, 
hogy áldást mondjanak az újszülöttre.
Mit jelent áldást mondani? 
Csupa olyasmit kívánni, ami boldoggá teszi az életet. 
Az áldás nem más, mint szívből jövő jókívánság."
Boldizsár Ildikó: Királylány születik

2014. szeptember 8., hétfő

Tanfolyami tapasztalatok Renátától

"Nagyon megindultam a tanfolyam óta, folyamatosan jönnek az új ötletek és a kapcsolataimon is nagyon meglátszik :) Olyan, mintha minden könnyebb lenne.
Sokszor úgy érzem, mintha belelátnék az emberek lelkébe, ha először találkozok valakivel, mindig tudom hova tenni az illetőt és az első benyomásomban még sose csalódtam. Olyan, mintha ez kezdene felerősödni. 
Nagyon nagy beszélgetéseim voltak a múlthéten, szinte minden napra jutott egy valakivel :)"
kép: Kovács Tibor: Kapcsolatok

Renáta, nagyon szépen köszönjük, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat! :)