Annyi mindent szerettem volna már erről írni...
Arról, hogy lett a LélekNyitás? Hogy mit jelent ez nekem? Hogy a mandalánk miért az, ami? És miként kapcsolódik az egészbe a Munay-Ki.
Egyszer régen elmentem a kedvenc kineziológia oktatómhoz a soron következő tanfolyamra. Családias hangulatban telt a tanfolyam, kevesen is voltunk, bejött Gyöngyi is gyakorolni. Itt ismerkedtünk meg.
És ekkor meglepődtem. Mert nagyon hirtelen nagyon tudtunk együtt dolgozni. Rég, még a multis időszakban volt utoljára ilyen, és talán akivel utoljára sikerült ezt ilyen gördülékényen, ő ma a Társam, a kedvenc gyerekeim apja. :) (a félreértések elkerülése érdekében azért elmondom, hogy csak kedvenc gyerekeim vannak. ;) )
Jó, de főképp inspiráló volt megérezni újra ezt. És még inkább azt, ami egy ezt követő beszélgetésből felsejlett.
Valami ami a Nőiesség mélyén lévő mag. Amit Ő is, én is hasonlóan gondolunk, meg is éltünk már többször, de amiről azt látjuk magunk körül, hogy sokan nem érzik, nem látják, vagy esetleg látják, de nincs a kezükben az eszköz, amivel újra és újra visszatérhetnek, hogy a mindennapok könnyebbek, szerepek pedig tisztábbak legyenek. Hogy jó legyen mindennap Szeretőnek, Társnak, Anyának, Barátnak, Munkatársnak, vagy bármilyen szerepben minden pillanatban NŐnek lenni.
Ebből született a LélekNyitás, mint társulási forma, a LélekNyitás, mint női tanfolyam.
Szerelemgyerek a javából.
JóMunka a javából.
Aztán egy idő után ennek megjelenési formát is szerettünk volna. Az Emberem - igen, így nagybetűvel - pedig készített nekünk egy mandalát.
Első ránézésre is tetszett, de amikor elmesélte, hogy miről is szól...
A körkörösséget, és az önmagába visszatérő végtelenérzést nem magyarázom, de az egymás gondolatvilágának, és érzelemvilágának megjelenését, megérzését, ami többek között az egymást kiegészítő színekben is megmutatkozik, a minden alapját képező szeretetet, ami a szívekben is megjelenik, a tudást, ami a fában teljesedik, ezt talán érdemes. A dinamikát, ami mindkettőnket jellemez, és a sokszínűséget, a dolgokat mindenfelől megközelíteni vágyást, amit a tanfolyamainkon képviselni szeretnénk, azt nagyon eltalálta ez a valójában nem is olyan bonyolultnak tűnő rajz.
Még mindig hálás vagyok érte!
És mindezt úgy, hogy nem tudta, miről szól pontosan a tanfolyam.
Miután összeállt a Léleknyitás tanfolyam, készen lett, szép egészként, egyszer csak hirtelen megjelent a Munay-Ki a látókörünkben. Nyár volt, húzódott, egyre türelmetlenebbek voltunk. Végül mire odaértünk, hogy elkezdtük a tanfolyamot, már nem tudtuk, mi is ez.
Aztán az első néhány órában nekünk a 21. század nyugati kultúrájában élő embereknek beszéltek arról, hogy segítségül kellene hívnunk pl. pumát, vagy kolibrit, és a szél meg Patchamama és nem utolsósorban Apuk jóbarátaink lesznek.
Bevallom, szkeptikus voltam. Nagyon. Pontosan az első rítus végéig. Mert az meggyőzött. Hogy ez nagyon finom energiákkal működik, hogy nekem itt 3 napig nagyon jó lesz. A legszebb az, hogy ez valóban így is lett. És ma már szívesen hívom segítségül Wayrát, a kígyót, és más furának tűnő fogalmakat. Mert jönnek, segítenek, és az életem napi szinten is megváltozott. A napi őrlődés, a folyamatos aggódás, hogy amit teszek, az valóban jó lesz-e, megszűnt. A "mi lesz ebből???" érzés átváltott a "no, nézzük, ezt hogy fogjuk megoldani!"-ba. A családban gyógyításra is használjuk, de a betegségek üzenetét, elfogadását is könnyebbé tette.
Szeretem. Mert szépen csendben teszi a dolgát a rítusok által. Ez a Munay-Ki.
Szeretem. Mert szépen, őszíntén, hitelesen, alázatosan tiszta, de hatalmas szívvel teszi a dolgát, a rítusok közben is, az életében is. Ő a Barátom.
Jó Vele dolgozni, és nagyon jó látni, ahogy ketten együtt megmutathatjuk a Munay-Ki, és hamarosan a LélekNyitás-tanfolyam csodáit. Jó Vele látni, ahogy a Munay-Kisták velünk együtt újra és újra befogadják, felébresztik az ősi tudást.
